Jelentkezz
konzultációra
2019.Május.30–án lecsapott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatala (NÉBIH) alosztálya orvhalászokra! Az eset már csak azért is fontos Haccp (élelmiszerbiztonság) szempontjából, mert éttermek előszeretettel vásárolnak olcsóbb halat de ilyenkor komoly kockázatnak teszik ki a végfelhasználókat, akik végül megvásárolják és elfogyasztják az ilyen eredetű ételt.
Mert az élelmiszerekkel foglalkozó hatóság előírásai Magyarországon igen jól leírja azt, hogy a vásárlóknak csak olyan jellegű élelmiszernek minősülő árucikket szabad forgalmazni, amit akár a termelőtől kezdve, a nagykereskedőn át a kiskereskedésig nyomon lehet követni. Már csak azért is, hogy egy esetleges fertőzést időben felismerjen a hatóság és kivonassa a forgalomból az adott élelmiszert.
Ugyanezzel a témával kapcsolatban már 2016-ban is híradást adott a www.agrarszektor.hu. A Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hatóság (NÉBIH) razziázott 2 étteremben és összesen másfél mázsa jelöletlen eredetű halat találtak a konyhákban. Az egyikben 127 kilót, a másikban csekélyebb mennyiségűt, 20 kilót. Amit meg is kellett semmisíteni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Nagyon fontos a halak tartásának megfelelő környezete, mivel ezen állatok olyan közegben élnek (tavak, folyók), ami már magában is egy fertőzésforrás lehet a folyamatos környezetszennyezés miatt. Mivel a halgazdaságok ellenőrzött körülmények között működnek a víz minőségét folyamatos ellenőrzésnek vetik alá. Ezáltal az innen forgalmazott halételek biztonságban fogyaszthatók.
Ha nemmel felelnek önnek, akkor innen tudni fogja, hogy az az étterem nem fordít arra figyelmet, hogy az ön elé felszolgált élelmiszer megfeleljen a Magyaroszágon előírt alap élelmiszer biztonsági kritériumoknak.
Mi foglalkozunk Haccp rendszer készítéssel és minden hely, s étterem ahova bevezettük ezen logikus egyszerű rendszert, nem csak az ételek kezelésének minősége javult, hanem az emberek is örömmel fogadták, hogy van olyan hely ahol figyelnek ezekre!
Ha kérdése van Haccp rendszerépítéssel kapcsolatban keressen konzultáció miatt ezen a telefonszámon: 06209648811
Forrás:Agrarszektor.hu
Jelentkezz online konzultációra! KATT IDE!
Jelentkezz
online
konzultációra!