Ebbe a szakágazatba tartozik:
Ebbe a szakágazatba tartozik:
– a honvédelem, hadügyek, a szárazföldi, a tengeri, a légi és az űrvédelmi erők igazgatása, felügyelete és működtetése, úgymint:
– szárazföldi haderő, haditengerészeti és légierő harci alakulatai
– mérnöki, szállító, kommunikációs, hírszerzési, anyagellátó személyzet és egyéb nem harci alakulatok és csapatok
– a védelemi létesítmények tartalék- és kisegítő erői
– hadi logisztika (gondoskodás felszerelésről, szerkezetekről, utánpótlásról stb.)
– a katonai személyzet harctéri, tábori egészségügyi ellátása
– a polgári védelmi erők igazgatása, működése és támogatása
– az előre nem látott esemény bekövetkezésére vonatkozó tervek kidolgozásának támogatása, valamint olyan gyakorlatok végrehajtásának támogatása, amelybe bevonják a polgári intézményeket és a polgári lakosságot is
– a védelemmel kapcsolatos kutatás fejlesztés politikák és a hozzájuk kapcsolódó alapok igazgatása
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
– a kutatás és kísérleti fejlesztés, lásd: 72 ágazat
– a katonai segítség nyújtása más országoknak, lásd: 84.21
– a katonai bíróságok tevékenysége, lásd: 84.23
– a békeidőben bekövetkező katasztrófáknál, hazai szükségállapot esetén gondoskodás az ellátásról, lásd: 84.24
– a katonai iskolák, főiskolák, akadémiák oktatási tevékenysége, lásd: 85.4
– a katonai kórházak tevékenysége, lásd: 86.10